Éjszakánként egyre hidegebb időre készülhetünk, így ne feledkezzünk meg kedvencünkről sem. Ha pedig kóbor állatot látunk az utcán, ne menjünk el mellette, segítsünk neki a túlélésben. Lehet, hogy valahová őt is hazavárják, vagy éppen egy ideiglenes befogadó nyújt neki menedéket addig, amíg szerető otthonra nem lel. 

Egyre hidegebbek az éjszakák, így fokozottan figyeljünk a saját, és az utcán élő állatokra is. Ha az utcán kóborló, fázó, éhes állatot látunk, ne menjünk el mellette. Etessük és itassuk meg, ha pedig sebesült kutyát vagy cicát, netán sünit találunk, azonnal cselekedjünk. Ilyen esetben minden perc számít, és minden falat élelem a túlélés kulcsa lehet.

Ne verjük láncra a kutyusunkat és mindig gondoskodjunk ivóvízről. Hidegben a víz könnyen befagy, ezt mindig ki kell olvasztani és célszerű ilyenkor langyos vizet kitenni állatainknak. Nagyon fontos, hogy a kint tartott állatoknak is elérhető legyen egy hely, ahol a csapadék és a szél elől elbújhatnak. Ha pedig megtehetjük, vigyük be őket a lakásba pár órára, amíg átmelegszenek.

Kovács Péter, az Országos Állatvédelmi Alapítvány kurátora felhívja a szilveszterre is a figyelmet. Az erős hang- és fényhatások miatt megrémülhetnek a kutyák. Képesek kerítéseken is átugrani, és akár olyan messzire elkóborolni, hogy már nem találnak haza. Sajnos ilyenkor több állat is autóbaleset áldozatává válik.

Szilveszter előtt érdemes ellenőriztetnünk kutyusunk chipjét is az állatorvosnál, és hogy megfelelően van-e regisztrálva. A megtalálók baj esetén így sokkal könnyebben tudják visszajuttatni az állatot gazdájához. Érdemes ebben az időszakban a kutyus nyakörvére egy bilétát is tenni, ami tartalmazza a tulajdonos nevét és telefonszámát.

Kertben tartott állatoknál is gondoskodnunk kell egy biztonságos, zárt helyről, de a legjobb, ha a tűzijátékozások alatt beengedjük a házba kedvencünket.  A kurátor hozzátette, aki csak teheti, mellőzze a pirotechnikai eszközök használatát, és ezzel is járuljon hozzá az állatvédelemhez.