Állati Jó Klub néven tartott előadást szegedi fiataloknak az Országos Állatvédelmi Alapítvány péntek délután. A szervezet egyik legfontosabb célja a fiatalok megszólítása a felelős állattartás jegyében, éppen ezért nyitották meg KontaktPont irodájuk ajtaját a fiatalok előtt.

Balogh Ernő, az alapítvány alapítója elmondta, a klub fő témája a kulturált állattartás erősítése volt. Szó esett arról, hogy mi minősül állatkínzásnak, de játékos tesztekkel olyan kérdésekre is választ kaphattak a fiatalok, hogy egy állatvédelmi szervezetnek mihez van joga és mihez nincs. Fontos témája volt az előadásnak a kutyák szívférgessége és a veszettség elleni oltás fontossága is, erről videókat néztek a tanulókkal.

Az alapító kiemelte, öröm volt látni, hogy a fiatalokat érdekli az állatvédelem és aktívan bekapcsolódtak az előadásba. Minden városban és minden iskolában fontos lenne a gyerekeket az állati élet tiszteletben tartására nevelni. „Mi ezen dolgozunk” – jegyezte meg Balogh Ernő.

(Balogh Ernő alapító, Országos Állatvédelmi alapítvány)

A szegedi székhelyű Országos Állatvédelmi Alapítvány képviselőivel legközelebb november 9-én találkozhatnak az állatbarátok a városban, hiszen a Rókusi körúti nagyáruházban gyűjtenek majd állateledelt 15 óra és 19 óra között a rászoruló állatok javára.