Huszadik adás: 2018. május 3.

Több mint 8 év után, március 27-ei hatállyal leköszönt elnöki posztjáról Nyitrai Ágnes, a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete alapító-elnöke. Nyitrai Ágnes a szervezet alapítása, 2009. november 19-e óta töltötte be elnöki tisztét. Feladatait Szili Éva vette át, aki 2013-ban csatlakozott önkéntesként a Szegedi Cicamentőkhöz. Ideiglenes befogadóként, programfelelősként, az ivartalanítási programok szervezőjeként eddig is fontos és hasznos munkát végzett a cicák és gazdijaik segítésében. A szervezet új vezetőjével beszélgetünk az Állati Percekben. A riporter Kovács Péter.


Tizenkilencedik adás: 2018. április 19.

Egyre több cica születik az utcán és az elhagyatottabb helyeken, de nagyon sok magánháznál is élnek ivaros macskák. Náluk már február végén elkezdődött az ivarzás, az első almok már meg is születtek. Bár már sokaknak úgymond a könyökén jön ki, de az egyetlen humánus megoldás a problémára az ivartalanítás. Erről beszélgetünk a következő percekben Balogh Ernő okleveles állatvédőrrel, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnökével, aki ad pár tanácsot az élősködők, így a kullancsok elleni védekezésről is. A riporter Kovács Péter.