Nyolcadik adás: 2017. november 16.

Bár egyre nagyobb teret kap az oktatásban az állatvédelem, ez még kevésnek bizonyul ahhoz, hogy a gyerekek felelős állattartóként lépjenek a nagybetűs életbe. Éppen ezért a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének egyik fő célja az oktatás és a prevenció. Amikor legutóbb általános iskolai oktatást tartottak, a szervezet önkéntese, Genye Helga, aki szakmáját tekintve gyógypedagógus, egy tesztet is kitöltetett a felsős gyerekekkel, amelynek érdekes eredménye lett. Erről hallhatnak beszélgetést a következő percekben. A riporter Kovács Péter.


Hetedik adás: 2017. november 2.

Néhány éve Magyarországon is egyre többen térnek át a nyers étrendre kutyájuk, cicájuk táplálásában. A mesterséges és előre gyártott táplálék legfeltűnőbb eredménye ugyanis, hogy most már a kutyusok is egyre inkább olyan betegségekben szenvednek, amelyek az embernél is a modern életmóddal és táplálkozással vannak összefüggésben. De hogy a betegségek elkerülése mellett miért hasznos a kutyának és ezzel együtt a gazdájának is a nyers etetés és mire kell odafigyelni, ha úgy döntünk, hogy a nyers étrendet választjuk, ezekre a kérdésekre is választ kapunk Tóth Fruzsina üzletvezetőtől. A riporter Kovács Péter.

GastroDog Állateledel Üzlet
Szeged, Sárkány utca 9.
www.gastrodog.hu