Petőfitelepen jártunk

Február 4-én a szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola, 5. osztályának tartottunk állatvédelmi előadást a felelős állattartásról a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár – Petőfi telepi fiókkönyvtárában. Nagyon jó hangulatú volt a rendhagyó óra, aktívak és ügyesek voltak a gyerekek. [gallery type="rectangular" ids="1779,1778,1777,1776"] . . . mert fontos a prevenció!

Adomány érkezett Veszprémbe

Január 23-án megérkezett Veszprémbe, a Vackoló Állatvédő Egyesülethez az adomány, amit kifejezetten nekik gyűjtöttünk, hogy ezzel is csökkentsük a menhelyükön kitört tűzeset kárait és segítsük őket.  Köszönjük alapítónknak és Győri Hajnalkának az akció megszervezését, valamint köszönet jár Balogh Csabának is, aki a szállításban segített. Köszönjük a szegediek adományait, valamint a…

Jótékonysági vetítés a Tabán ArtMoziban

Január 21-én Jótékonysági Filmvetítést tartott az Országos Állatvédelmi Alapítvány. Őket képviselve utazott velünk Bandi és Cuki cica is a látogatók nagy örömére. A befolyt összeget és adományokat a gondozás alatt álló állatokra fordítjuk. Köszönjük mindenkinek aki ott volt, annak is aki hírét vitte ennek a nagyszerű kezdeményezésnek és nem utolsó sorban…

Mozgalmas hétfő

A hétfő reggelünk is mozgalmasan telt. Ivartalaníttattunk, oltattunk és chippeltettünk egy korábban, Szegeden talált kan kutyust. Majd további két lány cicát is ivartalaníttattunk egy szintén Szeged, kiesőbb részén található, magánházas övezetben. Még rajtuk kívül nyolc lány cica és több kandúr várja, hogy ivartalaníttassuk, élősködő mentesítsük őket. Amint kapacitásunklesz rá, és…

Sok állatbarát adományozott Szegeden

A Vackoló Állatvédő Egyesület javára szervezett állateledel és egyéb adománygyűjtést Szegeden az Országos Állatvédelmi Alapítvány. Az Országos Állatvédelmi Alapítvány a napokban értesült arról, hogy a Vackoló Állatvédő Egyesület menhelye kigyulladt és több kennel megsérült, tápok égtek el és fontos felszerelések. Az alapítvány azonnal megszervezte az állateledel és egyéb adománygyűjtést szombat…

Fogjanak össze a szegedi állatbarátok is!

A szegedi székhelyű Országos Állatvédelmi Alapítvány a napokban szerzett arról tudomást, hogy tűz ütött ki a veszprémi Vackoló Állatvédő Egyesület menhelyén. Az egyesület közlése szerint szerencsére sem emberi, sem állati életet nem követelt a tűz, de fontos eszközök, a kennelek egyes részei és a tápok is odavesztek. Kovács Péter, az…

Jótékonyságra hív Patrick

Jótékonysági állatvédelmi filmvetítést szervez az Országos Állatvédelmi Alapítvány Budapesten, a Tabán Moziban. Január 21-én, este hat órától a Patrick – Ebbel szebb az élet című filmet nézhetik meg az állatbarátok és családtagjaik a Vertical Entertainment jóvoltából. Balogh Ernő, az alapítvány alapítója elmondta, most minden állatbarát egy jelképes összeggel, azaz kettőezer…

Több ezer fiatalt szólítottak meg

Több ezer fiatalt szólított meg Szegeden és az ország több pontján 2018-ban is az Országos Állatvédelmi Alapítvány. Számos nyári programra és táborba kaptak meghívást, amiből az látszik, hogy az oktatási intézmények is egyre fontosabbnak tartják az állatvédelmet. Kovács Péter, a szervezet kurátora elmondta, idén nyitották meg Állatvédelmi KontaktPont irodájukat Szegeden,…