Egy szál gyertya az állatvédelemért

Egy szál gyertya az állatvédelemért

Az Országos Állatvédelmi Alapítvány székhelyén, Szegeden szervez gyertyagyújtást az állatokért a belváros szívében.

A szegedi székhelyű Országos Állatvédelmi Alapítvány idén is nagyon fontosnak tartja, hogy megemlékezzenek azokról az állatokról, akik már nem élhetnek közöttünk, valamint hogy felhívják a figyelmet az állatvédelem fontosságára.

Kovács Péter, az alapítvány kurátora elmondta, tavaly decemberben is szép számmal gyűltek össze az állatbarátok Szegeden, a Széchenyi téren és gyújtottak egy szál gyertyát vagy egy mécsest az állatokért. Abban bízik, idén még többen eljönnek és ezzel a gesztussal is kifejezik azt, hogy Szegeden is fontos az állatvédelem. Hozzátette, a gyertyagyújtás egy szimbólum, de a rendezvényen lehetősége nyílik az állatbarátoknak találkozni egymással, vagy éppen állatvédelmi témakörben kérdezni az alapítványtól.

Az Országos Állatvédelmi Alapítvány elsődleges célja a fiatalok oktatása és nevelése, valamint az állatbarátok folyamatos informálása, de aktívan részt vesznek a városban folyó ivartalanítási akciókban, vagy utcai, beteg állatok gyógykezeltetésében is.

A gyertyagyújtás Szegeden, a Széchenyi téren lesz a Városházával szembeni füves részen, december 7-én, 17 órai kezdettel.