Híreink és programjaink

Egy 21. századi, modern menedékhelyet nyitna Szegeden az Országos Állatvédelmi Alapítvány. Balogh Ernő, a szervezet alapítója a Rádió 1 Szegednek elmondta, itt elsősorban családias, nyugodt környezetet biztosítanának a mentett állatoknak,
Tovább
...egy másik autószerelő műhelyből hoztuk, ami „kissé” több koszt tartalmaz mint kellene. Ezért Pipike elég mocskos. De amit tud, az feledtet mindent. Úgy bújik, mint egyik macska sem. Meglát azonnal
Tovább
A vírushelyzet miatt alapítványunk KontaktPont irodájának pénteki ügyfélfogadása továbbra is elmarad, azonban előzetes bejelentkezés alapján fogadunk állatbarátokat most már, nem csak és kizárólag rendkívüli esetekben. Időpontot az info@orszagosallatvedo.hu email címen
Tovább
Sajnos alapítványunk pályázata nem nyert a NEA kiírásán, amit minden évben civil szervezeteknek, intézményeknek írnak ki. Ez rettenetesen elszomorít bennünket. Nagyon sok hasznos programot szerettünk volna megvalósítani, többek között macska
Tovább
Felvilágosító kampányt indítunk a felelős állattartás és az állatvédelem jegyében! Nem elég szeretni egy állatot, tudni kell gondozni és ellátni is. Nem elég megmenteni egy állatot, tudni kell kezelni is
Tovább
Partnerszervezetünk gondozásába az utóbbi időben több beteg, sérült, életveszélyes állapotban lévő cicus érkezett. Mivel többüket szegedi rendelőben kezelnek, így felajánlottuk a cicák számára a helyet. KontaktPont irodánkban vannak elhelyezve, biztonságban,
Tovább