A mai magyar állatvédelem helyzetéről tartott előadást szeptember 18-án az Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden, a Somogy Károly Városi és Megyei Könyvtár Szőregi fiókkönyvtárában.

Balogh Ernő, az alapítvány alapítója szerint nagyon fontos, hogy megismertessék az emberekkel a saját és más állatvédelmi szervezetek munkáját. Sokan ugyanis tévhitben vannak, és ezeket mindenképp szeretnék eloszlatni. Hozzátette, gyakran nem tudják az emberek, hogy egy állatvédelmi civil szervezet önkéntes alapon működik, tehát a benne tevékenykedő személyek ellenszolgáltatás nélkül, saját szabadidejükben végzik tevékenységüket.

A jelenlegi helyzetet körüljárva kiemelte, sajnos nincs fizetett alkalmazott, erre sok helyen lehetőség sincs sem pályázati, sem egyéb forrásból. A legtöbb helyen nincs diszpécser, állatmentő, állatkórház, rehabilitációs intézmény sem. Sokan az amerikai állatmentő filmekből, sorozatokból indulnak ki, és úgy gondolják, hogy Magyarországon is hasonlóképp működik az állatvédelem. Pedig ettől nagyon messze állunk – hangsúlyozta Balogh Ernő.

(Balogh Ernő alapító, Országos Állatvédelmi Alapítvány)

Az előadás során az állatvédők kitértek arra is, hogy például helytelen állattartás során kihez tudnak fordulni a lakók, de az érdeklődők megtudhatták azt is, hogy az állatkínzás bűncselekmény, amiért börtön is járhat. A szervezet előadássorozata folytatódik, a következő előadás október 4-én lesz Szegeden a Francia utcai fiókkönyvtárban.