Az Országos Állatvédelmi Alapítvány a modern állatvédelemben hisz, amelynek alapját képezi az állatok ivartalanítása Magyarországon, kutyák és cicák esetében legalábbis mindenképp.

A szegedi székhelyű szervezet három évvel ezelőtt azért jött létre, hogy megpróbálják a modern állatvédelmi szemléletet átültetni a köztudatba. Balogh Ernő, az alapítvány alapítója elmondta, a mai állatvédelem alapját az ivartalanítás kell hogy képezze, legalábbis Magyarországon egészen biztosan. Hozzátette, lát apró törekvéseket helyi és országos szinten is, amellyel próbálják a mai rossz állatvédelmi struktúrát javítani, de attól fél, nem lesz elég alapos a reformáció.

Az Országos Állatvédelmi Alapítvány is tárgyalt az elmúlt hetekben Ovádi Péter állatvédelemért felelős miniszteri biztossal, akinek elmondtuk és le is írtuk, hogy mit tartanánk fontosnak. Elsősorban egy átfogó, alaposan kidolgozott, országos ivartalanítási program elindítását, amely folyamatos lenne. Másodsorban a szaporító telepek felszámolását és itt meg kell jegyezni egy fontos dolgot, hogy az illegális menhelyek, szervezetek átvilágítását is meg kell kezdeni. Az alapító úgy véli, az országban nagyon sok olyan illegálisan működő szervezet van, akiknek nincs engedélye és a tevékenységük káros, hiszen nem ivartalaníttatnak, sőt, a saját telepükön jönnek létre szaporulatok.

Balogh Ernő szerint ma Magyarországon bárki lehet állatvédő, nincs végzettséghez kötve. Az országban a túlnyomó többségében a civilekre van hagyva az állatvédelem helyzete, a kóbor állatok kezelése. Viszont, ami hiányzik, az egy szakmai protokoll megléte. Ez nincs és ez nagyon nagy baj. Így, minden állatvédő úgy teszi a dolgát, ahogy épp jónak látja. Sok esetben hiányosak az információk, sok helyen elmarad a karanténoztatás.

A miniszteri biztosnál szorgalmazták egy protokoll kidolgozását, amelyet a legálisan működő szervezetekkel be kell tartatni, természetesen a feltételek megvalósításában is segítséget kell nyújtani. De ez mind még nem elegendő, hiszen az ebrendészetek struktúráját is át kell alakítani és nem utolsó sorban a közoktatásba bele kell építeni a felelős állattartás tanítását. Mindez egy nagyon összetett feladat, de ha elkezdődik, apródonként, szépen sorban, hosszú távon igen alapos változáson mehet keresztül a magyar állatvédelem.

Az Országos Állatvédelmi Alapítvány prevenciós szervezetként amit meg tud tenni, az az, hogy információt nyújtanak az állatbarátoknak, akár állattartással kapcsolatosan, felvilágosító, megkereső tevékenységet folytatnak, helyi szinten ivartalaníttatásokat végeznek. A szervezetnek egyébként most a karácsony közeledtével van egy gyűjtési programja is, amellyel rászoruló állattartókon szeretnének segíteni.

Az alábbi linken elérhető a program és csatlakozókat is várnak:

Segítsünk együtt a legrászorultabbakon!