Több száz gyermeket és felnőttet szólított meg az Országos Állatvédelmi Alapítvány ezen a héten a felelős állattartás jegyében, kapcsolódva az Állatok Világnapjához. A szervezet kedden elsőként a Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolába látogatott el, ahol felsősöknek tartottak interaktív tanórát a felelős állattartás jegyében.

A fiatalok megszólítását csütörtökön, az Állatok Világnapján folytatták az alapítvány képviselői, hiszen ezen a napon a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola alsós, illetve felsős osztályait látogatták meg, ahol nemcsak az állattartásról beszélgettek a gyerekekkel, hanem a tanulók által gyűjtött állateledeleket is átvették az állatvédők.

Az előadás után, szintén csütörtökön, az út a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Francia utcai fiókkönyvtárába vezetett, ahol már felnőttek számára nyújtottak érdekes és színes előadást a szervezet munkatársai az állatvédelemről, az állatvédők munkájáról, lehetőségeikről és jogaikról.

Balogh Ernő, az Országos Állatvédelmi Alapítvány elnöke elmondta, nagyon jó érzés és jó azt látni, hogy egyre több pedagógus, szülő és fiatal fontosnak tartja a védtelen, elesett, bántalmazott, kóbor állatok segítését és támogatását. Az előadásokkal céljuk az is, hogy érzékenyítsék a fiatalokat, mind a felnőtteket az iránt, hogy a környezetükben észlelt, bajba jutott állatnak segítsenek, vagy kérjenek számára segítséget.

(Balogh Ernő alapító, Országos Állatvédelmi Alapítvány)

A szegedi székhelyű Országos Állatvédelmi Alapítvány oktatói, szemléletformáló tevékenységét tovább folytatja, hiszen október 16-án Ásotthalomra a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskolába látogatnak el, ahol szintén két órát szentelnek arra, hogy a fiatalokat megszólíthassák.