Idén sem maradnak szalma nélkül a rászoruló állatok Szegeden. Az Országos Állatvédelmi Alapítvány ebben az évben is szervez gyertyagyújtást a Széchenyi téren, amelyen a nélkülöző, védtelen, bántalmazott vagy már elpusztult állatokra szeretnék felhívni a figyelmet.

Az Állatok Karácsonyán a gyertyagyújtás mellett ingyenes szalmaosztás is lesz. A kisbálákból bárki vihet haza az állatának, hogy kedvence ne fázzon a tél beköszöntével. A kezdeményezéshez idén a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítvány is csatlakozott. A program december 7-én délután öt órakor kezdődik a tér városházával szembeni részén.

(Balogh Csaba ötletgazda, a Kisállat Hamvasztás Szeged tulajdonosa)

Balogh Csaba, a szalmaosztás ötletgazdája, a Kisállat Hamvasztás Szeged tulajdonosa elmondta, már hosszú évek óta segíti a környékbeli állatvédelmi szervezetek munkáját, de azt is fontosnak tartja, hogy a gazdik is kapjanak segítséget, támogatást, pár kedves szót, főleg így a karácsony közeledtével.

Hódmezővásárhelyen sem feledkeznek meg az állatokról, ott a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete szervezi meg a gyertyagyújtást ugyanezen a napon délután öt órától a Kossuth téren a bankkal srégen szembeni részen, ahogy a korábbi években is.