Csütörtök este tartotta Állati Tökfaragó Buliját az Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden, a KontaktPont irodában. Balogh Ernő alapító elmondta, hogy ezzel a rendezvénnyel is az volt a céljuk, hogy a felelős állattartásra hívják fel a figyelmet.

A kétórás programon az alapítvány önkéntes munkatársai a fiatalokkal az állatvédelemről beszélgettek, valamint a program és az alapítvány fővédnökéről, Gomba, a cicáról, akinek nem mindennapi története van, ugyanis nem véletlen, hogy a Gomba nevet viseli.

Az alapító emlékeztetett, Gombát 2018 tavaszán mentette meg az alapítvány. A cica egész testét ellepte a gomba, több, mint három hónapig elkülönítve kellett tartani. Úgy nézett ki, hogy nem marad életben, de köszönhetően Gomba kitartásának, meggyógyult, így játszhatott a Tökfaragó Bulin, de számos más rendezvényen is szívesen vesz részt, és segít népszerűsíteni a felelős állattartást.

Az Országos Állatvédelmi Alapítvány elsődleges célja a prevenció, a fiatalok megszólítása, informálása és ivartalanítási akciók szervezése. Az aktuális programokról a szervezet hivatalos honlapján, a www.orszagosallatvedo.hu oldalon tájékozódhatunk.