Annyira, de annyira sok minden jár a fejünkbe! Nehéz is erről írnunk, mert indulatokat generál. Olvassátok el először a cikket! És utána ne tegyétek fel azt a kérdést, hogy nálunk, Magyarországon miért nem lehet hasonlót csinálni!

Zseniális! Van, ahol macskakajával is fizethetsz a parkolásért!

Hasonlót? Ugyan, ugyan … 2019-ben ott tartunk, hogy a rendőrség egy hivatalos szervezet (egyesület, alapítvány) bejelentését, feljelentését ki sem vizsgálja! Igen, nem! Megteszünk egy feljelentést és eltelik 3-4 nap, majd jön a papír, hogy megszüntették az eljárást. Már tudjuk előre, és sajnos mindig így van. Igen! Valahol „megértjük”, nincs elég rendőr, rendőrhiánnyal küzd az ország. Persze, ezt elfogadni nem tudjuk! És nem is fogjuk elfogadni, de mit tegyünk? Mit tegyünk mi, civilek?

Mi, mint alapítvány, te, mint egyesület, vagy mint magánszemély? Hatósági jogkörünk nincs, társadalmi megbecsültségünk nincs, a munkánk, amit ÖNKÉNTESKÉNT végzünk, igen, ellenszolgáltatás nélkül, a munkánk és a családunk mellett, pár állatbarát ember kivételével, senkit sem érdekel. Legyen szó az államról, legyen szó hatóságokról, legyen szó az önkormányzatokról. Általánosítunk? IGEN! Nagyon kevés a kivétel, tényleg!

Mit szóltok ahhoz, hogy egy település jegyzője azt mondja arra, hogy folyamatosan láncon van egy kutya, lyukas vashordója van, hogy ez így oké! Oké? Ez? Igen, szerinte rendben van, máshol is így van ez. Komolyan? Igen! Hát, ha már nem érdekli a jegyzőt az állatok sorsa, legalább lenne törvény és szabálytisztelő és a munkáját végezné el maradéktalanul. IGEN! A jegyző a településen az I. fokú állatvédelmi hatóság! Nem mi, vagy ti! A JEGYZŐ! Neki kell intézkedni, felszólítani, stb.

Nekünk, vért izzadt, magyar állatvédőknek milyen lehetőségeink maradtak? Az, hogy civilként, védtelenül, sokszor a saját testi épségünket és biztonságunkat kockáztatva becsengetünk és a SZÉP szó, igen, a SZÉP szó erejében bízva, megpróbáljuk rábeszélni, megbeszélni a gazdival, hogy legalább egy szigetelt kutyaházat biztosítson az állatnak és legalább hétvégéken egy nagy sétát ejtsenek meg.

Aztán vagy leköp bennünket, vagy megfenyeget, vagy épp megfogadja a tanácsunkat. A jegyző pedig még határozatot sem küld a számunkra, hogy lefolytatta-e az eljárást, mit tapasztalt és milyen intézkedéseket tesz. Pedig, kötelessége lenne, de nem teszi, hiába kérjük, ránk csapja a telefont. Egymás munkáját segítenünk kellene, együtt kellene működnünk, nemde?

Például úgy, hogy megbeszéljük, hogy az önkormányzat egy adott bejelentésre mikor tud eljönni velünk és ők a hatósági részét intéznék, mi pedig tanácsokkal látnánk el a gazdit, illetve a hatósági, hivatalos személyt is, mert nem biztos, hogy épp ő gyakorlott állattartó és képben van azzal, hogy az adott kutyának vagy macskának megfelelőek-e az életkörülményei, stb.

Na, de ez csak álom! Külföldön ez így működik? IGEN! Megbecsülik az állatvédők munkáját, a hatóságok komolyan veszik, eljárnak, segítik a szervezetek mentéseit. Erről mi csak álmodunk egyelőre … De miért? Egyszerű a kérdésre a válasz! A magyar társadalom szemlélete még nem tart ott, hogy ez úgy működjön, ahogyan annak működnie kellene. És nem kell mutogatni erre vagy arra.

A rendőrségen is ugyanaz a magyar közegben szocializált rendőr vagy jegyző vagy épp politikus ül, dolgozik, mint az élet sok területén mások, az országban. Éppen ezért szólítjuk meg a fiatalokat az iskolákban, hogy legalább ők már úgy nőjenek fel, hogy hallanak az állatvédelemről és az állatok tiszteletéről. Szóval: nehéz! És egyre nehezebb ebben az országban, ahol az egymás iránti tolerancia és tisztelet, empátia nemhogy nőtt volna, de csökkent!

Mindenki ingerült, ideges, erőszakos! Nem jó irányba haladunk! Hogy meddig bírjuk, meddig bírják a magyar állatvédők? A sírjukig, mert azt elmondhatjuk, hogy ilyen nehéz helyzetben, ennyi, de ennyi állatot megmenteni, ilyen rossz és hiányos körülmények mellett, nem biztos, hogy sokan mások képesek lennének megmenteni!

De ebbe NEM szabad belenyugodnunk, a hangunkat fel kell, hogy emeljük! Csinálnunk kell, hiszen az állatok nem számíthatnak másra, csak ránk, az állatbarátok segítségére! De meddig bírjuk? FONTOS! Van közöttünk olyan állatbarát, akinek van külföldi állatvédelmi tapasztalata? Akár a nyaralása során szerzett tapasztalat legyen az, vagy másik országba költözött – oszd meg velünk! Köszönjük szépen!