Hatalmas sikerrel zárult az Országos Állatvédelmi Alapítvány „Az én házi kedvencem” című rajzpályázata. Összesen 417 gyermekrajz érkezett, és külön öröm, hogy nemcsak Magyarországról, hanem a Vajdaságból és a Felvidékről is neveztek a megmérettetésre. Éppen ezért a zsűri úgy döntött, a legjobb határon túli pályamunkákat egy különdíjjal jutalmazzák. A rajzversenyhez több oktatási intézmény is csatlakozott, így az iskolák közül szintén lett egy különdíjas.

Az alapítvány munkatársainak egyébként nagyon nehéz dolguk volt, hiszen az összes gyermekrajzot díjazták volna, de végül sikerült az első, a második és a harmadik helyezettet, valamint a különdíjasokat is kiválasztani.

A rajzpályázat harmadik helyezettje Pulai Gergő lett Budapestről, a második a bordányi Béres Regina, míg az első helyet a békési Szilágyi Dórának ítélte a zsűri. Ők ajándékcsomagot kapnak majd.


1. Szilágyi Dóra

2. Béres Regina

3. Pulai Gergő


Az iskoláknak járó különdíjban a sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola diákjai, míg a határon túli pályázók különdíjában a szabadkai EmArt Műhely növendékei részesültek. Mindkét intézménybe hamarosan ellátogatnak az alapítvány munkatársai, hogy személyesen is megismerhessék a fiatalokat és beszélgethessenek a felelős állattartásról egy interaktív óra keretein belül, és természetesen ajándékokat is kapnak a tanulók.


Pallavicini Sándor Általános Iskola

EmArt Műhely


Kovács Péter, az alapítvány kurátora elmondta, nagyon örül a sok gyermekrajznak és szívből gratulál a pályázóknak és a díjazottaknak is. Mint fogalmazott, a rengeteg alkotás azt is jelenti, hogy Magyarországon és a határon túli magyarok lakta területeken nagyon sok állatbarát gyermek él. Kitért arra is, hogy a szervezet elsődleges célja a fiatalok megszólítása a felelős állattartás jegyében, így a pályázatnak is ez volt a fő célja, amit sikerült maximálisan teljesíteni. Hozzátette, külön köszöni a pályázók munkáját és természetesen a szülők, pedagógusok odafigyelését és felkészítő munkájukat.

 

Az összes beérkezett pályamunkát ide kattintva nézhetik meg.