Csaknem háromszáz alsó tagozatos kisdiáknak tartott órát a felelős állattartásról az Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden. A hétfő reggel így kicsit másképp indult a Karolina-iskola gyerkőceinek, akik elsősorban a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismerhették meg.
Rendhagyóan indult az alsós diákok hete a szegedi Karolina-iskolában. November 6-án csaknem háromszáz nebulónak tartott órát a helyes és felelős állattartásról az Országos Állatvédelmi Alapítvány. A gyerekek a többi között a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismerhették meg a szervezet munkatársaitól, és kiemelt szerepet kapott a prevenció is. Ennek lényege, hogy azok a fiatalok, akik ma az iskolapadban ülnek már felelős állattartóként lépjenek át a felnőtt korba. Így kevesebb állat kerülhet az utcákra, menhelyekre, állatotthonokba, valamint csökkenhet az állatkínzások száma is.
Az alapítvány természetesen nem üres kézzel érkezett az iskolába: a nem is olyan régen, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által felajánlott két kiadványból jutott a kicsiknek és a tanároknak is. A Harmóniában együtt 2017 oktatófüzetet örömmel fogadták a gyerekek. A hivatal azért hozta létre a kiadványt, hogy minél több kisgyermekhez eljussanak azokat az alapvető kutyatartási és gyakorlati tudnivalók, javaslatok, amelyek a harmonikus ember-állat kapcsolat alapjai. Ez a szemlélet szervesen illeszkedik az alapítvány filozófiájába és programjaiba is.
A tanárok a nemrég megjelent Kutyakötelesség című könyvecskéből vehettek át több példányt. A kiadvány elsősorban a kutyákra koncentrál, és bár eredetileg a civil állatvédőknek, az önkormányzatok, a rendőrség és a szakhatóságok állatvédelemmel foglalkozó munkatársainak szánták, az alapítvány sikerrel alkalmazza az iskolai foglalkozásaiban is. A pedagógusok a naprakész információk és jogszabályok áttanulmányozásával válaszokat adhatnak a diákok, vagy éppen a szülők állatvédelemmel kapcsolatban felmerült kérdéseire.