Ötvenötödik adás: 2019. szeptember 12.

Létezik egy csapat Miskolc mellett, Varbón. Hatalmas szeretettel vannak a malacok iránt, mentik ezeket a csodálatos állatokat, és nemcsak helyben, hanem egész Magyarországon. Meg is alapították az Első Malac Segítő Egyesületet, a céljuk pedig, hogy létrehozzák az első malac menhelyet az országban. Gyimesi Olgával, az egyesület alelnökével Kovács Péter beszélget.


Ötvennegyedik adás: 2019. szeptember 1.

Idén első alkalommal települt ki a Szegedi Ifjúsági Napokra az Országos Állatvédelmi Alapítvány. Balogh Ernő, a szervezet alapítója elmondta, a fesztivál négy napján több száz fiatalt sikerült megszólítaniuk a felelős állattartás jegyében. Most, hogy beköszöntött az ősz, az alapítvány folytatja oktatási programját is. Már felkeresték az iskolákat, óvodákat, hogy előadásokat tarthassanak az állatvédelemről a fiataloknak. A riporter Kovács Péter.