Nagy lépést tettek a Dobozi Általános Iskola diákjai a felelős állattartás felé. Az Országos Állatvédelmi Alapítvány munkatársai öt órát tartottak hétfőn a tanulóknak, akik elsősorban a háziállatok helyes ápolását, tartását
Tovább
Advent első vasárnapján fellobbant a szegedi állatbarátok szíve is. A főváros mellett több nagyvárosban, köztük Szegeden is szerveztek gyertyagyújtást a megkínzott és hontalan állatokért december 3-án. A békés megmozduláson mintegy
Tovább
A főváros mellett több nagyvárosban, köztük Szegeden is szerveznek gyertyagyújtást a megkínzott és hontalan állatokért december 3-án. A szervezők arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy bár létezik Magyarországon állatvédelmi törvény,
Tovább
Csaknem háromszáz alsó tagozatos kisdiáknak tartott órát a felelős állattartásról az Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden. A hétfő reggel így kicsit másképp indult a Karolina-iskola gyerkőceinek, akik elsősorban a háziállatok helyes
Tovább
Országos ivartalanítási alapot kezdeményez az Országos Állatvédelmi Alapítvány. A program célja, hogy csökkenjen Magyarországon a kóbor állatok száma, a menhelyeken, állatotthonokban pedig megakadályozzák a belső szaporulatot. Az alapból természetesen a
Tovább
Cica-örökbefogadó napot tartott az Országos Állatvédelmi Alapítvány a szegedi Tesco Extra áruházban. Két csöppség hamar gazdára talált, emellett az állatbarát vásárlóknak köszönhetően csaknem 50 kilogramm tápadományt is összegyűjtöttek a szervezet
Tovább
Kérdésekkel, észrevételekkel, hasznos tanácsokkal állunk a sajtó munkatársainak rendelkezésére.
A megkereséseket a sajto@orszagosallatvedo.hu címen, illetve a 30/520-1887-es telefonszámon várjuk.





