Megkezdte működését az Országos Állatvédelmi Alapítvány. A szegedi székhelyű országos civil szervezetet Balogh Ernő alapította és június 20-án jegyezte be a Szegedi Törvényszék. Az alapítvány elsődleges célja az állatvédelem: a prevenció, a szemléletváltás, a fiatalok oktatása, tanácsadás, civilek és hatóságok közötti kommunikáció, állatotthonok és más állatvédelmi szervezetek segítése és támogatása.
Balogh Ernő alapító elmondta, nagyon fontos ma Magyarországon azon állatvédelmi szervezetek tevékenysége, amelyek az állatmentésen túl prevencióval és felvilágosítással foglalkoznak. Szerinte ez elengedhetetlen ahhoz, hogy hatékonyabbá váljon nemcsak az alapítvány, de a társszervezetek munkája is. Úgy látja, hogy a hosszú távú, jövőbe tekintő állatvédelem még gyerekcipőben jár idehaza. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, szemléletváltásra van szükség, amely egy nagyon nehéz és hosszú folyamat.
Az állatvédőknek tudniuk kell embertársaikkal kommunikálni, együttműködni, valamint elengedhetetlen az empátia és a szociális érzékenység is. Tőlünk, emberektől függnek az állati sorsok is, épp úgy, mint a gyerekeké, elesett időseké. Az Országos Állatvédelmi Alapítvány szeretne ezért minél több emberhez eljutni akár közvetlen, akár közvetett módon. Nagyon sok preventív programmal készül a szervezet, amelyek az állatkínzásos esetek számát is idővel visszaszoríthatják, ezáltal pedig csökkenhet az állatotthonok terhe is.
Balogh Ernő kiemelte, az alapítvány további célja az állatvédők képzése is egy teljesen új, modern és szabad gondolkodás keretein belül. Így nemcsak megadott és leírt anyagból, lexikonokból tanulhatnak, hanem egymás élő és meglévő, megélt példáiból is. Itt is a legfontosabb az összefogás, a nézeteltérések és konfliktusok elsimítása és idővel megszüntetése.
Kovács Péter, az alapítvány kurátora a távolabbi célokról szólva elmondta, a szervezet egy állatvédelmi- és állatjóléti iskola megalapításán is dolgozik. Ilyenre még Magyarországon nem volt példa és reméli, hogy sikerül minél hamarabb megvalósítani. Ez az iskola lehetőséget biztosítana a fiataloknak és a felnőtteknek is, hogy akár érettségi után olyan szakmát tanulhassanak, amely állatokkal kapcsolatos. Hozzátette, állatvédelmi oktatásokon és előadásokon is rendszeresen részt vennének a tanulók, hiszen csak így biztosítható a modern állatvédelem utánpótlása.
Az Országos Állatvédelmi Alapítvány az ország egész területéről várja az önkéntesek jelentkezését, akik aktívan szeretnének részt venni ebben a tevékenységben.
Balogh Ernő alapító 13 éves kora óta foglalkozik az állatvédelemmel. Ifjú korában a mártélyi Konrad Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület önkéntese volt, majd 18 éves korában, társaival megalapította a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületét. A szervezet elnökének szavazták meg, már ötödik éve vezeti az egyesületet. 23 évesen fontosnak gondolta, hogy valami maradandót alkosson és alapítson, amely hosszú évtizedeken keresztül az állatok és a társadalom egészének a fejlődésében vehet részt.
Letöltés PDF formátumban: sajtokozlemeny_0710