Október 4-én, az állatok világnapján nyitotta meg hivatalosan új KontaktPont irodáját az Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden. Egy pályázatnak köszönhetően tavaly év eleje óta Újszegeden, a Csanádi utcán béreltek egy 15 négyzetméteres kis helyiséget. Itt nyári tábort szerveztek gyerekeknek, állatvédelmi klubot üzemeltettek fiataloknak, ám mára kinőtték az irodát.

Balogh Ernő állatvédőr, az Országos Állatvédelmi Alapítvány alapítója elmondta, fontosnak tartották, hogy nagyobb irodába költözzenek közelebb a belvároshoz, hogy az idősebbek is könnyebben elérjék őket, de a fiatalok is kényelmesebben juthatnak el a számukra meghirdetett állatvédelmi programokra.

Hozzátette, sok munka van a hátuk mögött. Az alapítvány elsődleges célja a preventív állatvédelem, a fiatalok állatszeretetre való nevelése, az információnyújtás és ivartalanítási programok kidolgozása és végrehajtása. A hosszú távú célok között szerepel egy állatvédelmi iskola létrehozása is, de egy modern állatotthont is szeretnénk, azonban ezekről egyelőre csak álmodozni mernek.

Az új tágasabb KontaktPont iroda a Csongrádi sgt. 14/b szám alatt nyitotta meg kapuit, ami számos lehetőséget rejt magában. Sőt, a múltja is köthető az állatvédelemhez, hiszen korábban állatorvosi rendelő működött itt. Az alapító kiemelte, hatalmas segítséget jelent a szegedi közgyűlés támogatása, hiszen preferált szervezetté nyilvánították az alapítványt, így kedvezményes árun tudják bérelni a helyiséget az IKV-tól.

Balogh Ernő arról is szólt, hogy a www.orszagosallatvedo.hu honlapon keresztül mindenki érdeklődhet az aktuális állatvédelmi programokról, valamint a KontaktPont nyitva tartásáról. Bizalommal várnak minden kedves állatbarátot, aki kisállattartással kapcsolatos kérdését tenné fel az állatvédőknek, vagy éppen tanácsra lenne szüksége.