Megtartotta az Ifjú Állatbarátok Táborát Szegeden az Országos Állatvédelmi Alapítvány. A délelőtti játékos foglalkozásokon is jól érezték magukat a gyerekek, de a Füvészkert, a dinó-kiállítás és a Vadaspark is nagy sikert aratott. A szervezet célja, hogy minden évben megszervezze a tábort.

Balogh Ernő, az alapítvány alapítója elmondta, azért is volt fontos a tábor, mert így a nyári szünidőben is elérték a fiatalokat, a foglalkozások közben beszélgethettek velük a felelős állattartásról, és felhívhatták a figyelmüket az állattok, valamint a természet szeretetére.

Így volt ez most is – tette hozzá az alapító, hiszen augusztus 13-tól három napon át olyan programon vehettek részt a 6 és 12 év közötti gyermekek, amivel közelebb kerülhettek a természethez. Kilátogattak a Szegedi Füvészkertbe, megnézték a Móra Ferenc Múzeum dinoszaurusz kiállítását, és természetesen nem hagyhatták ki a Szegedi Vadasparkot sem. A délelőttök az alapítvány KontaktPontjában teltek játékos feladatokkal, állatvédelmi tesztekkel és beszélgetésekkel.

Az Országos Állatvédelmi Alapítvány fontosnak tartja a prevenciót, éppen ezért augusztus 25-én, „Az állatorvos rendel” című programra várják az érdeklődőeket Szegeden, a Csanádi utca 15 szám alatt, ahol 14 és 15 óra között, Dr. Tímár Endre állatorvos válaszol a felmerülő kérdésekre.

(Balogh Ernő alapító, Országos Állatvédelmi Alapítvány)