A szegedi Gregor József Általános Iskolában tartott állatvédelmi oktatássorozatot az Országos Állatvédelmi Alapítvány a hétvégén. A szervezet elsődleges célja, hogy az állatok szeretetére és tiszteletére nevelje a fiatalokat, éppen ezért is tett eleget az iskola meghívásának.

Állatvédelmi oktatássorozatot tartott az Országos Állatvédelmi Alapítvány március 9-én és 10-én a szegedi Gregor József Általános Iskola diákjainak. Az órákon szó volt például a kutyák megfelelő ápolásáról, a cicák helyes tartásáról, valamint arra is kitértek az alapítvány előadói, hogy mit tegyenek a gyerekek, ha egy kóbor állattal találkoznak az utcán.

(Balogh Ernő alapító, Országos Állatvédelmi Alapítvány)

Emellett természetesen kiemelt szerepet kapott az érzékenyítés is, pont ezért ösztönözték a diákokat arra, hogy ha állatot szeretnének társként maguk mellé, döntsenek az örökbefogadás mellett. De arról is szó volt, hogy amennyiben tehetik, segítsék önkéntes munkával a menhelyeken élő állatok ellátását és az adott szervezet munkáját.

Az Országos Állatvédelmi Alapítvány idén is folytatja oktatási tevékenységét, így tavasszal több szegedi és környéki iskolába látogat majd el, hogy minél több gyermek megismerkedhessen a helyes és felelős állattartás alapjaival.