Öt cicust szállítottunk Szegedre Orosházáról és ivartalaníttattuk ki, közösen az Utcamacska Projekt-Szegeddel. Korábban már az Utcamacska Projekt és a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete ebből a kolóniából ivartalaníttatott, így még ők vártak a sorukra.
Egy idős néni udvarába szoktak be a cicák, aki becsülettel ellátja őket, de sajnos ivartalaníttatni ennyi cicát nem tudott, így tavaly nyáron sok cicus lefialt, többjük beteg is volt. Muszáj volt gátat szabni a fölös szaporulatoknak, ezért is vetettünk ennek a végtelennek tűnő dolognak véget a szervezetekkel, állatbarátokkal összefogva.
Mind az öt cicus jól viselte a műtétet, minden rendben volt, így már afelől nyugodtak lehetünk, hogy ők nem szaporodnak. Sok kilométer van mögöttünk, de megérte, hiszen naponta annyi, de annyi bajba került cica és kutya képével kerülünk szembe, hogy muszáj az ivartalanításra fektetnünk a hangsúlyt, hogy egyszer – talán évek múltán – eredményét lássuk.