Az állatvédő szervezeteknek példamutatást kell nyújtani az állattartók felé. Sajnos a mai napig nagyon sok olyan illegális, be nem jegyzett szervezet működik az országban, ahol az ivartalanítást nem tartják fontosnak és a telepen fialnak meg cicák és kutyák. Mivel rengeteg a kóbor állat, így a szervezetek nagyon sok segítségkérést kapnak a lakosságtól.

Sok esetben azonnal segítenek, ám néhány, alapvető dolog elmarad: karanténoztatás, állatorvosi vizsgálat. Meg kell jegyeznünk, azért szerencsére sok, legális, jól működő szervezet is van az országban, akik nélkül ma még messzebb tartanánk a felelős állattartástól. A civileknek, a lakosságnak, az állatbarátoknak hatalmas szerepe van abban, hogy kontrollálja a szervezetek munkáját, nyomon kövesse azt.

Ne kizárólag az legyen fontos, hogy A-ból, B-be elkerüljön az állat, hanem kövessék nyomon a sorsát. Így kiküszöbölhető, hogy egy illegális menhelyen, eltűnjön az állat örökre, a süllyesztőbe. Mert sajnos sok ilyen van, ez az igazság!

Alapítványunk azért küzd, hogy az állam, a nemzeti állatvédelemért felelős miniszteri biztos segítségével és közreműködésével, elkészítsen egy mentési, tartási, örökbe adási protokollt, amely szerint el kell járniuk a legális szervezeteknek.

Ki kell szűrni a szaporító telepeket, a legális, nem szakmai alapon működő „állatvédelmi” társaságokat, meg kell reformálni az ebrendészeti telepeket, humánusabbá tenni azokat és egy országos ivartalanítási programot kiírni. Emellett a köznevelési rendszerbe bevezetni a felelős állattartás oktatását is. Ezért küzdünk, megmozgatunk minden követ. Hiszen a szlogenünk nem más, mint az, hogy: „Láss többet, tégy többet”