Doromboltunk a könyvtárban

Doromboltunk a könyvtárban

December 8-án, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban voltunk Szegeden, és a Doromboló – mesés családi délelőttön vettünk részt.

Nagyon jó programokkal készültünk a kicsiknek, többek között például elrejtettünk tárgyakat, ami a megfelelő cicatartáshoz szükségeltetik, azokat megkeresték a fiatalok, átbeszéltük, hogy mi, mire való, hogyan kell használni. 

Táncoltunk is cicadalokra, és nagy meglepetésként a gyerekekhez eljött Gomba is, akinek nagyon örültek.

Fő célunk az volt, hogy felhívjuk az óvodáskorú fiatalok figyelmét az állatok szeretetére, tiszteletére és megtanítsuk a számukra azt, hogy hogyan kell tartani megfelelően egy cicát.

A rendezvényen a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is jelen volt. 
Köszönjük a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárnak, hogy kiemelt figyelmet fordítanak az állatvédelemre is.