Állatok karácsonyát szervez a szegedi székhelyű Országos Állatvédelmi Alapítvány Szegeden. A Magyar Ede téren, a Reök-palota előtt várják az állatbarátokat december 14 és 17 között, délután 2-től este 6 óráig.
A program célja, hogy az állatvédők adományt gyűjtsenek karácsony alkalmával. Több olyan cicacsalád és kolónia van, akiket gyógyíttatniuk és ivartalaníttatniuk kell, ezt pedig az állatbarátok adományaiból tudják megoldani.
Balogh Ernő, a szervezet alapítója elmondta, elsődleges céljuk a fiatalok oktatása és nevelése a felelős állattartás területén, de a prevenciós tevékenységeik között szerepel az ivartalanítás és a hontalan állatok gyógyíttatása. Támogatás és pénz nélkül ezt sokszor önerőből, saját zsebből teszik meg, így most az ünnepek közeledtével abban bíznak, melléjük állnak az állatbarátok és segítik a munkájukat.
(Balogh Ernő alapító, Országos Állatvédelmi Alapítvány)
Az alapító hozzátette, önkéntes segítőket is várnak a programba, akik szórólapozásban, az állatbarátok megszólításában segítenének ezen a három napon. Jelentkezni az info@orszagosallatvedo.hu e-mail címen lehet.