„Egy órácska az állatvédelemről” címmel az Új Nemzedék Központ szegedi irodájában tartott előadást a felelős állattartásról az Országos Állatvédelmi Alapítvány, együttműködve a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületével. A május 7-én megtartott előadáson az érzékenyítés, az ivartalanítás és az állatvédelmi törvény kapta a legnagyobb hangsúlyt, de a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását is megismerhették az érdeklődők.
Az érdeklődők a többi között a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismerhették meg, de kiemelt szerepet kapott az érzékenyítés is, hiszen bemutatták nekik, hogy Magyarországon, a 21. században, sokszor nagyon rossz körülmények között élnek még állatok, nemcsak magánházakban és lakásokban, hanem sajnos az ebrendészeti telepeken és menhelyeken is.
(Balogh Ernő alapító, Országos Állatvédelmi Alapítvány)
Az órán a fiatalok a hasznos tanácsok mellett megismerhették az állatvédelmi törvény egyes pontjait is, valamint felvilágosítást kaptak arról, hogy mit kell tenniük, ha állatkínzással vagy helytelen állattartással találkoznak. Az előadók az örökbefogadásra is ösztönözték őket, hiszen fontos, hogy a sikeres örökbefogadással, két életet mentünk meg: az örökbefogadott kisállatét és azét is, aki a helyére kerülhet. Természetesen egy örökbefogadás nagy felelősség.
Az Országos Állatvédelmi Alapítvány elsődleges célja a hosszan fenntartható állatvédelem és állatjólét kialakítása. Fontos továbbá az ivartalanítás, hiszen ez az egyetlen humánus módszer, amellyel csökkenteni lehet a kóbor állomány létszámát, ezzel egyidejűleg az állatkínzásos esetek számát is. Mindemellett a felvilágosító, tanácsadói munka, a fiatalok megszólítása, informálása és oktatása szintén kiemelt jelentőséggel bír.